MEETUP on air: “Játék határok nélkül…” – „Gamification”

gamificationA “Gamification” lényege, hogy a videójátékok népszerűségét biztosító feladatmegoldó és motivációs mechanizmusok segítségével olyan tevékenységek is érdekessé és vonzóvá tehetők, melyek célja túlmutat a játék örömén. A „komoly játékok” („Serious Games”) létjogosultságát ma már senki sem kérdőjelezi meg.

Egyre több vállalat enged teret a játék-alapú alkalmazásoknak, és nem csak a marketingben vagy az ügyfél-kommunikációban, de olyan klasszikus HR-folyamatokban is, mint a képzés-fejlesztés vagy a kiválasztás.

Mi vár ezzel kapcsolatosan a vállalatokra? Mennyire tud komoly lenni egy játék, és hogyan alakítja át a „játékosítás” az üzleti folyamatokat?

Ezekre a kérdésekre keressük a választ vendégeivel, akik a magyar gamification irányzat kiemelkedő szakemberei, és akiknek munkáját számos hazai és nemzetközi díjjal ismerték már el.

Élő adás 2014. június 11. szerda este 18:30-19:30, a felvétel pedig ugyanitt lesz elérhető. A témához kapcsolódó kérdéseket már előzetesen is és az élő adás alatt is várjuk itt:

177313_10150942098699494_925233374_oFekete Zsombor – oktatójáték-tervező, producer;

fromannricsi

Fromann Richárd – A JátékosLét kutatóközpont alapítója és vezetője;

vecseyzsadanyVécsey Zsadány – Az ALEAS Csoport társalapítója, a „FLOW is Good Business” projekt vezetője;

fonokok-vendler

Vendler Balázs – A Games for Business alapítója és vezetője.

A beszélgetés házigazdája: Koltányi Gergely

Amiről szó lesz:

• Miért működik a „játék” és miért érdemes a vállalatoknak játékmechanizmusokkal foglalkozni?
• Mennyire gondolják komolyan a vállalatok a játékosítást? Mi várható ezen a fronton az elkövetkező 3 évben?
• Hogyan lehet mérni egy „komoly játék” eredményességét? Mi ezeknek a projekteknek a valódi hozzáadott értéke?
• Milyen üzleti folyamatokat érdemes „játékosítani”? Mivel érdemes kezdeni?
• Milyen esélye van egy magyar gamification vállalkozás sikerre vitelének Európában és a tengerentúlon? Miben lehetünk mi jobbak másoknál?

Reklámok

MEETUP on air: “Játék határok nélkül…” – „Gamification”” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Én valójában ezt írtam (sajnos rosszul került adásba): “2012-ben elvégeztem a Kevin Werbach féle Coursera Gamification kurzust. Biztos vagyok benne, hogy komoly hatással volt a szakterületre, mivel a diákok világszerte ezrével vizsgáztak le a tárgyból. Ha valakit most kezd érdekelni a téma, minimum a videókat érdemes végignézni (Preview Lectures gomb… 12 hetes tananyag): https://www.coursera.org/course/gamification“

    Múltkor még adás alatt sikerült korrigálnom Ferenc Google Helpouttal kapcsolatos tévedését, de most a legvégén került be a kommentem, és így már sajnos nem tudtam hatással lenni az élő adásra és a duplázott kommentre… ezért osztom meg a korrekciót minden lehetséges síkon, hogy a nézők értesüljenek a linkről… Gondolom, hogy egyszerűen a tömörítésnél véletlenül kétszer másoltátok ki az első kommentet… Nyilván nem könnyű élő adásban egyszerre moderálni a beszélőket és a nézők kommentjeit… túl sok felé oszlik meg a figyelem.

    Jó, hogy elindult ez a Digitális Átállás a Tanulásban sorozat. Keep going! Esetleg néha angolul is lehetne beszélgetni, olyanokkal, akik folyékonyan beszélnek angolul, hogy azok, akik itthon valami érdekeset művelnek, nemzetközi szinten is bemutatkozhassanak. Hovatovább, nemzetközi résztvevőket is be lehetne így csatlakoztatni. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s